1. hét

1. hét 4. nap – A puffasztott rizs

Sziasztok! A mai mérlegelés eredménye 69,6 kg, véget ért a szárnyalás, pontosabban a mélyrepülés, szóval mostantól tényleg csak heti egyszer állok mérlegre. Reggel megint a puffasztott rizses, mozzarellás, sonkás reggelit akartam enni, csak nem találtam a puffasztott rizst. Rémlett, hogy mivel elfogyott tegnap, ezért vettem a boltban, de nem volt a babakocsiban meg a konyhában sem. Azt azért kizártam, hogy valaki megette volna a családból. 🙂 Már kezdtem azt gondolni, hogy nem is vettem, csak akartam, az agyam sajnos elég sokszor cserben hagy mostanság, amit szeretek a kialvatlanságra fogni, és csak remélem, hogy nem a kezdődő Alzheimer jele. De megtaláltam a számlát, amin rajta volt, hogy vettem, de mégsem volt sehol. Már kezdtem elbúcsúzni a gondolattól, hogy pufasztott rizst reggelizem (tudom, tudom, micsoda tragédia 🙂 ), amikor is megtaláltam az asztal alatt… Ez is egy a sok rejtély közül, amivel találkozom a kisgyerekes lét során. 🙂

Na az ilyen keresések nincsenek belekalkulálva az én reggelembe, pedig általában keresek valamit. Innentől kezdve tiszta stresszben vagyok, hogy odaérjünk időben az oviba, pedig nem járunk korán. Na, de ma reggel beütött még egy krach, amikor már épp indultunk volna, és csatoltam volna be a kisebbik lányomat a babakocsiba, akkor nem volt hova csatolni, hiányzott egy része, szóval jött egy újabb, még stresszesebb keresés, de nem találtam sehol. A nagyobb lányom elintézte annyival, hogy majd sétál a hugi. Imádom benne, hogy ilyen könnyedén oldja meg a felmerülő problémákat, sajnos ez belőlem már hiányzik. Mert akkor tuti nem értünk volna oda. Így anyu spontán rögtönzött egy hevedert, egy sállal belekötöztem a lányomat a babakocsiba, hogy az oviig eljussunk. Volt egy halvány sejtésem arról, hogy hol hagyhattuk el tegnap, gondoltam majd megnézem, ha sikeresen otthagytuk elsőszülöttemet az oviban. Ez egy happy end lett, hála az égnek, mert megtaláltam. Ugye már három éve gyűrjük ezt a babakocsit, szeretem is, de a pántjai lehetnének jobbak. Csomózgatom, foltozgatom, de ha ezt a részt elhagytuk volna, akkor megállt volna a tudományom. De ez is megoldódott, szóval folytatódhatott a nap. 

Délelőtt nagyon bele tudok feledkezni a dolgaimba, és tényleg nem is vagyok éhes, így csak olyan 1-2 óra felé szoktam rájönni, hogy tízóraizni kellene. Ez így nem a legideálisabb, majd próbálok jobban figyelni, viszont innentől kezdve dözsölés van, esélyem sincs éhezni. Tízóraira mozzarellás szendvics volt, ebédre a tegnapi répás pulykagolyók, kölessel, a “fasírt” még mindig csípett, a kölest meg ma is szétfőztem. Ennek utána kellene nézzek, mert a zacskóján nincs semmi elkészítési javaslat, de biztos nem ezt írnák rá, ahogy én készítem. 🙂 Azért elfogyott. Délután ettem még a szokásos mandulámat. Itt meg kell jegyeznem, hogy határozottan büszke vagyok magamra, mert 15 szem jár uzsonnára, és régebben nekem ebből simán lecsúszott több tucat is, de most eltelt 4 nap, és tartottam magam az adaghoz. Vacsorára megint a cottage chesse  mártogatóst ettem zöldségrudakkal, mert tegnap nagyon jót ettem belőle. Ma is.

Ma nem tornáztam, mert úgy döntöttem, hogy ez a nap lesz a 2. a pihenő napom ezen a héten. Ez azt jelenti, hogy a következő három napban nincs kifogás… 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük