5. hét

5. hét 6. nap – A barackos tízórai

Sziasztok! Ma reggel megint az almás-túrós muffinokat sütöttem reggelire, azt hiszem kijelenthetem, hogy ez a jól bevált hétvégi reggelim, és gondoltam egyből csinálok 3 adagot. 🙂 Igen ám, de a tojások, amiket legutóbb vettem a boltban, látványosan nagyobbak voltak, mint amiket eddig használtam, így persze a felvert fehérjéjük is, és nem fért bele a 12 kis muffin sütőformába az összekevert massza, ezért előkaptam még a szív alakú szilikonos sütőformát, és a maradékot kisütöttem abban. Abból nem csinálunk problémát, ha több a kaja, főleg, ha ilyen finom. 🙂 

Kicsit megcsúsztam a reggelivel, utána elsétáltunk családostul vásárolni, és kezdtem elég stresszes lenni, mert még az ebédet is meg kellett csinálnom, úgy hogy közben 2-re hivatalosak voltunk a nagyobb lányom első születésnapi bulijába. 🙂

Hazaérve bekaptam a barackot a mandulával, a fotón hiányzik kb. két szelet barack, mert mire rájöttem, hogy fotózni is kellene, addigra már elkezdtem enni… 🙂 Közben nekiálltam főzni, a családnak spagettit csináltam úgy, hogy szósz már volt lefagyasztva, csak tésztát kellett kifőznöm, ők is teljes kiőrlésű tönkölybúzatésztát kaptak, 🙂 magamnak meg csináltam zöldbab levest, csirkesalátával. Kb. az ebéd felét meg is ettem, aztán már indulnunk is kellett, még így is késtünk kicsit, pedig nem mentünk messzire. 🙂 

Egy kisfiúnak ünnepeltük az oviból a 4. szülinapját, az én lányom volt az egyetlen lány, nagyon kis büszke voltam rá, hogy ilyen ügyesen barátkozik egy idegen nyelven. 🙂 És én voltam az egyetlen, aki nem evett a csokitortából… Ittam egy gyógynövényteát, persze minden nélkül és ennyi… Utána gyorsan hazaszaladtam a kisebbik lányomért, a zsúr pedig átköltöztette a helyét egy játszótérre. 🙂 

Hazaérve befejeztem az ebédet, megettem a mandulákat, gyors megírtam egy bejegyzést, utána pedig még hátra volt az utolsó torna a hétből. Megcsináltuk. 🙂 Már kezd a tornanadrágom is nagy lenni rám, elég idegesítő, hogy minden egyes 4 ütemű után húzgálni kell… 🙂 De azért ez nagyon jó érzés is. 🙂

Vacsorára puffasztott rizst ettem sonkával, meg retekkel, a joghurtot meg külön választottam, mert eddig mindig azt is sósan ettem, de az nekem úgy nagyon sok, így most dobtam bele egy kis édesítőt és megettem desszertként… 🙂 Ja, és csak este jöttem rá, hogy az ebédhez járt volna még 4 db abonett, amit teljesen elfelejtettem, így még azokat is elrágcsáltam. 🙂

Mindkét lányom eléggé ki volt purcanva estére, a nagyobb lányom el is aludt az apukája mellett a kanapén, míg én a kicsit altattam, hát, engem sem kellett ringatni, de este még azért leültem írni… 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük