6. hét

6. hét 7. nap – Az 5. futás

Sziasztok! Reggelire megettem a “máglyarakást”, megint nagy örömmel, és igazából reggeltől délután 3-ig pakoltam meg takarítottam… Meg közben kisütöttem még egy adag rántott húst, meg csináltam krumplipürét a családnak. Tízóraira most mozzarella sajtot ettem barna kenyérrel, ebédre meg megint a csirkés almasalátát csináltam magamnak. Fejből raktam össze az ebédemet, és egész jól is ment, csak a kenyérről feledkeztem meg…

Délután vendégeket vártunk, a szomszéd családot, náluk voltak tegnap a lányok. 🙂 Este 7-kor pedig eljutottam futni is. Komolyan gondolkoztam rajta, hogy a több órás takarításom nem számítható-e be a heti kardiónak, de aztán csak elmentem futni… És fura lesz ezt most leírni, de egész élveztem is… 🙂 Egészen addig, amíg a 14. percnél, pont az egyik kedvenc számom közben, megrántottam a fülhallgató zsinórját, és ennek következtében leesett a telefonom a futógépre, és onnan szépen elrepült… Így meg kellett állnom egy pillanatra, hogy összeszedjem a telefonomat. És utána már nem tudtam visszarázódni, nem igazán esett jól, de futottam. A 2 perc bemelegítő sétám után, megint 7 km/h-ás sebeséggel futottam 3 percet és 7,5 km/h-ás sebeséggel 2 percet. Ezt ismételtem 5-ször és az utolsó 5 percet pedig 8 km/h-ás sebeséggel futottam, ez volt a fejlődésem a múlt héthez képest. 🙂 És persze volt még 3 perc levezető sétám, így megint megvolt a 35 perc a futógépen. 312 kalória és 4 km lett a vége. Közben figyeltem, hogy mennyit is kell szenvedni 1 kalória elégetéséhez. Hát, sokat. Szóval tényleg nem éri meg az embernek túlennie magát… Nagyon büszke voltam magamra, képzeletben megemeltem magam a futógépen, ahogy a bajnokokat szokták. 🙂 🙂 🙂

Futás után gyors megcsináltam a 2. shake-et és mentem lefektetni a lányokat. Így megint elég későn sikerült csak vacsiznom, továbbra is maradt az abonett sajttal, plusz a joghurt túróval. Igazából már jó pár napja ezt eszem vacsira, de egyelőre nem zavar. 🙂

Este 10-kor még tök energikusnak éreztem magam, 🙂 ez pedig egyáltalán nem jellemző rám. Elintéztem még egy-két dolgot, többek között rendeltem az Intenset webshop-jából, nem kellett volna még, de úgyis kelleni fog, és így ajándékba kaptam a húsvéti menüt hozzá. 🙂 Amiben többek között szerepel diétás túrógombóc vaníliás joghurttal, kétféle muffin, kókuszgolyó, húsvéti főtt sonka… 🙂 Már várom, hogy kipróbáljam őket 🙂

A 6. hét margójára: A fele már megvan! 🙂 Erről eszembe jutott az egyetemi Felező Bál, amikor is 2,5 év után megünnepeltük, hogy ezt már sikerült teljesíteni. 🙂 Van is egy ilyen pólóm valahol anyáéknál, majd előtúrom, kiváncsi vagyok jó-e most rám. 🙂 Szóval elképesztő, hogy már a felénél járok, kilóban meg már több, mint 7 kilónál. Szeretem ezt a programot. 🙂 Tényleg. Közel sem jár annyi lemondással, mint amennyi előnyöm származik belőle. 🙂 És itt nem csak a fogyásra gondolok. Jó érzés, hogy dolgozok valamin, és megvan az eredménye, sokkal energikusabbnak érzem magam, sokkal magabiztosabbnak. Jó érzés, hogy sokkal jobban állnak rajtam a ruhák, illetve valamelyik már nem, mert már lóg rajtam. 🙂 Holnap indul a 7. hét és a barátnőmmel eldöntöttük, hogy a torna mellé bevesszük még az 5 perces kockahas programot is, ha már lúd legyen kövér, de most inkább sovány. 🙂 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük