8. hét

8. hét 7. nap – A tornapartnerek

Sziasztok! Reggelire almás sütit sütöttem, továbbra is ez a kedvenc reggelim. 🙂 Ma elég sokat pakoltam, főleg a gyerekek dolgait, nem a legideálisabb vasárnapi program, de ez most így sikerült. Meglepődtem, hogy a nagyobb lányom lelkesen segített, még porszívózott is. 🙂 Nagyon cuki volt. 🙂 

Tízóraira a szokásos alma kesudióval volt porondon, ebédre meg cukkinis csirkét csináltam hajdinával egy kis pirospaprikával megbolondítva. 🙂 Hasonlóan próbáltam elkészíteni, mint a tegnapi rizseshúst a családnak. Egy részét a gyerkszobában fogyasztottam el, nagyon kapós volt, a gyerekek sorban álltak érte. 🙂

Délután manduláztam, a férjem meg megfürdette a lányokat, hajat is mostak. Ez nem megy ritkaság számba, de azért néha becsúsznak bakik… Az eddigi listavezető az az volt, amikor a nagyobb lányom és a férjem Vanish szappannal fürödtek le… De ez a mai vetekszik az első helyért… A nagyobb lányomnak a haját babaolajjal sikerült megmosni… Utána tettük még rá sampont, de nem eleget, mert miután megszáradt a haja is úgy nézett ki, mint aki az utcán él már egy ideje… Arról hallani se akart, hogy megmossuk még egyszer a haját, szóval így fog holnap oviba menni… Jujj…

Este pedig lenyomtuk a 4. tornát a héten, mindkét lányom lelkesen kapcsolódott be az elején az edzésbe. 🙂 Hát, ez az edzésterv se fog hiányozni, habár nem sok jóra számítok a következő két hétben sem, és állítólag a 11-12. heti a leggyilkosabb…

Vacsorára abonettet ettem, a szokásos kombinációban, aztán meg amikor már mindenki aludt, akkor szépen belapátoltam az asztalon hagyott maradékaikat…

A 8. hét margójára: 2/3 teljesítve. 🙂 Több, mint 8 kilótól sikerült megszabadulni, de most mégsem vagyok megelégedve a heti teljesítményemmel, sajnos az étrendbe többször becsúsztak bakik… A 4 torna megvolt, a kardió viszont elmaradt, mert a hét elején nem éreztem magam valami fittnek… Össze kellene magam szedni, hogy a 12. hét végére meglegyen az az 59,9 kg…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük