Sziasztok! Ma már egész fitt voltam, leszámítva, hogy fél 5-kor keltem… Reggel el kellett valamit intéznem, és hazafelé be akartam ugrani a boltba, többek között tojásért, hogy tudjunk csinálni rántottát reggelire. De a bolt még zárva volt… Így, mivel a férjem is várta, hogy viszek valami reggelit, vagy legalábbis hozzávalót, megkérdeztem, hogy vigyek-e reggelit a McDonald’s-ból… A válasz igen volt, de nekem meg sem fordult a fejemben (na, jó azért megfordult 🙂 ), hogy vegyek magamnak is valamit. Tojás ugye nem lett, így egy szendvicsre esett a választásom, barna kenyérből, kis vajjal, sonkával, cottage cheese-zel, tojással és sok paradicsommal. Nem igazán esett jól, némi cottage cheese-t és a paradicsomot teljesen meg is hagytam. Én nagyon szeretem a paradicsomot, de amiket ilyenkor, meg persze egész télen lehet kapni, azok néha nekem az ehetetlen kategória, pedig nem a legolcsóbbat szoktam venni… 

Úgy döntöttünk, hogy a szép időre való tekintettel kimozdulunk kicsit és elmentünk egy másik városba. Nagyon előrelátóan összecsomagoltam a tízóraimat (az előrelátásom kb. eddig is terjedt), répát mandulával, plusz a shake-et. Az szerepel az étrendben, hogy egy közepes répa, 140 gramm. Én nem tudom, arrafelé mekkorák a répák, de én kb. 4 répából is alig tudtam kihozni a 140 grammot… 🙂 Nekiindultunk, voltunk egy klassz kis játszótéren, sétáltunk, a férjem meg a nagyobb lányunk boboztak is. Aztán eljött az ebéd ideje, na erre már nem voltam felkészülve, és betértünk egy étterembe, ahova mindig szoktunk. Gondoltam majd eszek egy salátát, de az szinte már hagyomány a férjemmel, hogy eszünk ketten egy ököruszálylevest. Na, ezt a hagyományt nem akartam megtörni, meg hát különben is nagyon vágytam már egy kis levesre, 3 hete nem ettem. Így maradtunk a levesnél, gondoltam utána eszek még egy salátát. Hát, nem ettem, csak a levest. Mondjuk úgy, hogy nem volt túl harmonikus az ebéd, az egyévesem, nem igazán akart megmaradni az etetőszékben, a férjemmel kicsit “vitatkoztunk”, hogy mit igyon a nagyobb lányunk, meg az egész olyan nyögvenyelősen ment. Imádom a lányaimat, tényleg, de amikor egy olyan egyszerűnek tűnő dolog, mint egy ebéd elfogyasztása, borzasztó megerőltetővé válik, akkor azért egy kicsit el szokott menni az életkedvem… Úgyhogy közöltem a férjemmel, hogy nem kell a saláta, fizessen és menjünk… 🙂 Utána még tartottunk egy nagybevásárlást, amihez nem sok kedvünk volt… Ott visszanyalt a fagyi, mert ott meg a férjem közölte, hogy fizessek, és menjünk… Jobban jártam volna, ha én fizetem az ebédet. 🙂 Hazafelé mindkét lányunk elaludt a autóban, na ez is ritkán fordul elő… 🙂

Miután hazaértünk, már úgy éreztem, hogy lenne erőm a tornához, így riasztottam a barátnőmet, és tornáztunk. 🙂 És még egész jól is esett. Vacsira, nem volt kedvem semmit csinálni, a hideg kajákhoz, meg valahogy mindegyikhez hiányzott valami hozzávaló… Még jó, hogy most voltunk bevásárolni, így szégyen nem szégyen, magamtól ettem egy kis sajtot, paradicsomot, kolbászt, barna kenyeret, azzal az elhatározással, hogy holnaptól újra tartom a diétát 100%-osan…